Augusztus utolsó hetében, az egyesületi mászó túra meghirdetett időpontjára lepaktáltam Monyók Csabival, serdülőkori mászó cimborámmal, hogy újra megmérettetjük magunkat az alpesi nagyfalak között. Sajnos az egyesületből kizárólag mi gondoltuk komolyan a betervezett időpontig a mászó túrát, uh némi…
Johnston Canyon. Pénteken érkeztem vissza Kanadába. Helga lányom már javában túrta a jégmászó társkereső oldalt és talált is egy Mari nevű japán mászót hétvégére. Az ismertetője szerint WI.5-ös és és 6-os jegek előre mászása nem okoz problémát. Na…
Oh Le Tabernac WI 5+ / 55 m Szerdán tudtam meg, hogy menedzserem – Helga lányom – csütörtökre talált egy srácot Calgariból. Meló után rohanás haza, pakolás, kajavásárlás és gyors alvás. Hajnali négykor keltem és egy vödör kávé…
Ősz a Tátrában Szeptember első hete csodálatosan szép, stabil kora őszi időjárással kecsegtetett.A sziklamászásra alkalmas száraz idő megnövelte a vállalkozó kedvet, így hát a Tátra újból meginvitált Minket, HSZJSE tagokat.„Inváziónk” szeptember 6.-án, pénteken kezdődött a Kőpataki tavat körülölelő…
Mióta felkerült a Tatry.nfo.sk-ra „szemeztünk” vele! A neve: MONSZUNSZÉL. Nehézsége V+. A Keleti Zergére építette ki R. Lienerth, ez év június 30.-án, ráadásul szólóban nyitotta. Október első vasárnapján háromfős csapatunk – Hanyik Balázs, Földesi Lóri és én –…
Idén tavasz végére, a pünkösdi szünetben Besenyei Gyurka, Budai Béla, Balázs és én egy nagyobb magasságban kivitelezett, nyugat alpi jégmászós hetet terveztünk. A Tátrában viszonylag nagy gyakorisággal fordultunk elő a fagyott felszíneken és meg volt a késztetés, hogy…
Aki valaha volt már a sappadai jégmászó táborban vagy hallott élménybeszámolót róla, egész biztosan hallotta a legendás „Bólint, meghúz!”, „Be a punci, ki a váll!”, „Üt, üt, lép, lép!” vezényszavakat, hallott az esti főzőcskézésekről, pálinkázásokról, a délutáni „büngyürkézésekről”…
Az idei szezon nem kedvezett a jégmászásnak, kevés volt a csapadék ősszel és ez meg is látszott a környező jegeken. Már alig vártuk, hogy dobréra adják a mászhatóságot a kedvenc helyünkön a Magas Tátrában. Az igazi megmérettetések így…
Erősen a jégkorszak végét járjuk, szerencséseknek mondhatjuk még magunkat,hogy otthonunk közelében állandó jeget, gleccsereket találunk. Pár generáció múlva nagy valószínűséggel nem lesz ez így.2007 júliusában egyszer már játszottunk a gondolattal,hogy a rendes éves nyári alpesi mászásunkat a Grossglockner…
Tervezett mászásunk Yamnuska-ban lett volna esedékes, a kanadai sziklamászás egyik mérföldkövének számító, majd’ két kilométer hosszú, 350m magas mészkő taréjon. Ámde! Az indulás előtti napon közbe szólt az időjárás, rossz időt jósoltak a térségbe. Ha lett volna B…
Szeptember 16.-án, vasárnap, őszies időjárás közepette állítottuk le autóinkat Tátra Lomnicon, a felvonó épülete előtt lévő parkolóban. Szépen összegyűltünk, a „régi szép napokat” idézve – heten a HSZJSE-ből, hogy másszunkegy jót a Lomnici csúcs Nyugati falában. Rónyai Péter…
Régi adósságot törlesztettünk a “Nyír – Team” felé.Bár csonka volt az összeállítás, mégis egy újabb kolléga ismerkedett a Poduplaszki völgy (Bielovska dolina) jegeivel. Csapatunk, Thuróczy Róbert, Mészáros Gábor (Gaben), Hímer Józsi és én indultunk némi késéssel a miskolci…
A téli magashegyi tábor az időjárás szempontjából mondhatni az utolsó pillanatban lett megrendezve – a megszokott Zöld-tavi menedékház helyett – egy teljesen új terepen, a Nagy-tarpataki völgyben lévő Veverkov jégfal alatti területen, míg szálláshelyünk az előzetesen felderített Bilikova…
Váratlanul ért, hogy Tóth Laci barátunk hazafelé tart, de SMS-ben feltett kérdésére egyértelmű választ adtam: menjünk!Persze, hogy a Tátrába, hiszen a hétvégi melegfront előtti utolsó szép napot ígérték péntekre, 2010. február 19.-re.Reggel Sajószentpéteren felvettem Perjés Gabit, aztán a…
Már majdnem egy éve írtam a Székelyföldön lévő Havasrekettyés vízesésnél megrendezésre kerülő jég- és dry tooling mászóverseny a “Cupa Rachitele” szervezőinek, hogy szívesen részt vennénk, tanulnánk ill. tapasztalatot szereznénk náluk.Magamban lemondtam arról, hogy választ kapok, mikor jött egy e-mail:“… ne…
2010. január 28.-án kis csapatunk (Hanyik Balázs, Bűdi Károly, Seregi Ernő) a téli Magas Tátrában tett egy kötelező látogatást az alkalomból, hogy a jegeket már egy hete “dobré” minősítéssel látta el a Horská záchranná sluzba, és jelen nap…